Az FCÖ alaptézise
A Fővárosi Cigány Önkormányzat az elkövetkezendő évben a közhasznú politizálásra és kulturális érdekérvényesítésre helyezi a hangsúlyt, ugyanis a rendszerváltozás a cigányság érdekvédelmét tekintve és kulturális érdekeit figyelembe véve az óta sem történt meg. Az újonnan megválasztott FCÖ minden tagja egyetért azzal, hogy megújulásra volt szükség annak ellenére, hogy elismeri a múlt érdemeit.
 Eljött számunkra is a változás.
 Szeretnénk aktívan részt vállalni a cigányság helyzetének javításban, de nem csak passzív módón, hanem konstruktívan és elkötelezve magunkat a haladás és a fejlődés útján. Ezért az új FCÖ struktúráját úgy alkottuk meg, hogy az bárki számára elérhető és nyitott legyen.
.
Az FCÖ program és feladat orientált ezért elsősorban a kitűzött feladatok gyakorlati megvalósítására törekszik.
A vállat feladatok egy szélesebb és nyitottabb közösségi szellemben kell, hogy megvalósuljanak. A Fővárosi Cigány Önkormányzat nem csak választott képviselőire támaszkodik feladatai elvégzése során, hanem a roma társadalom mindenegyes tagját meg kívánja szólítani és bevonni a közös felelőség vállalásába.
Az FCÖ struktúrájában megjeleníti azt a szemléletet, amely alkalmassá teszi a fentebb említett alaptézisek szélesebb társadalmi bázisra emelését.

Fontos célunk: a fővárosi romák körülményei érezhetően javuljon az FCÖ által megvalósított programok alapján.
A jövő képünk: pragmatizmus, gyakorlatiasság és célirányos program megvalósítás.

A 200 ezerfős fővárosi roma lakosság mobilizálása és aktivizálása, valamint a programokban való motiválása.

A kerületi önkormányzatok és cigány önkormányzatok érdekelté tétele egy merőben új és hatékony rendszer kialakításában minden segítséget megadva, hozzá járulva a rendszer stabilitásához.

Az új rendszer elemei: közhasznúság, motiváció, stabilitás, nyitottság, aktivitás. Mindezek a szempontok határozzák meg a jövőbeni FCÖ munkáját.