A Fővárosi Cigány Önkormányzat 2007. március 19-én alakult meg. Elnöke Makai István. A kisebbségi törvény szerint a fővárosi kisebbségi önkormányzatok működési feltételeit a Fővárosi Önkormányzatnak kell biztosítania. 150-200 ezer fő érdekképviseletét látja el Budapesten. Az FCÖ irodáját 2008. április 22-én avatták fel a Szilágyi utca 5. szám alatt.
Együttműködési megállapodást kötöttek a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központtal, egy intézményesített rendszer kiépítésére, hogy a budapesti romák foglalkoztatását, szakképzését elősegítsék. Együttműködést kötöttek a MÁV Start Zrt.-vel is, hogy minél több romát munkához segítsenek. Az iroda munkatársait is közhasznú munka keretében foglalkoztatják. Oktatási, foglalkoztatási, felzárkóztatási programokat kezdeményez, jogsegély szolgáltatást működtet. A BRFK-val kötött megállapodás teljesen új alapokra helyezte a két szervezet együttműködését.
Az FCÖ által 2008/2009-ben megvalósított programok, rendezvények
- Új Híd Non Profit kft. – Munkaerő közvetítő hálózat megalapítása
- Gyermekek nyári táboroztatása a Balatonnál
- Roma Felnőttképzési konferencia
- Romák ma, romák holnap konferencia
- Holocaust megemlékezés
- Nevo Podo – Új Híd kulturális rendezvény Szentendrén
- Roma-Magyar Véradó Nap az Európa Hajón a Magyar Vöröskereszt együttműködésével
2009/2010-re tervezett programok, rendezvények
- Roma gyermekek számára ingyenes programok szervezése: hajókirándulás, Állatkert, Skanzen látogatás
- Ruha-, cipő-, játékgyűjtés Caramel és a Rotaract jótékonysági szervezet segítségével
- Piknik és közösségépítő délután roma és nem roma családok, lakosok részére
- Közösségi ház létrehozása
- Roma nyelvmegújító konferencia
- „Romák helyzete és kilátásai Mo-on” témában tájékoztató előadás és véleménycsere hazánk uniós nagykövetei részvételével.
- Fővárosi tömegsport rendezvények (csapatszellem, összefogás erősítése romák és nem romák között)
- Iskolai programsorozat indítása a tanulás fontossága, a szegregáció és előítéletesség csökkentése érdekében (12.000 ember bevonásával: diákok, tanárok, szülők)
- Kulturális és gasztronómiai roma családi nap a többségi társadalom felé
- Roma művészeti jótékonysági árverés kortárs roma művészek alkotásaiból
- Az FCÖ „Romákért” elnevezésű díjának létrehozása köszönetként azoknak, akik abban az évben a legtöbbet tettek a fővárosi romákért
- Pénzügyi alap létrehozása programjaink megvalósíthatóságának biztosítására